Köszönöm az eddigi 6 feliratkozót!💗
×
A buszon alig utazott pár ember, hisz az egyetem körül nem nagyon volt semmi, a szórakozáshoz pedig még túl korán volt. Hátul ült Jeong Guk, mellette Ho Seok ügyködött valamit a telefonján. Velük szemben érdektelen arccal bámulta Yoon Gi az ablak túloldalán összemosódó foltokat, amiből a város állt. Még csak azzal sem fáradt, hogy levegye a lábát az előtte lévő ülésről. Jeong Guk igyekezett minél szélesebb terpeszben ülni, nem szerette volna, ha a másik összepiszkítsa a nadrágját. Már nem volt neki szimpatikus, holott körülbelül csak negyedórája ismerték egymást - ezt túlzás lenne állítani, Ho Seok be sem mutatta őket.
Szóval Yoon Gi ott ült szétvetett tagokkal, cipője Jeong Guk ágyékánál: pár centi és fájdalmas első találkozás lenne az egészből. Látszólag semmi sem érdekelte, vagy ha mégis, akkor csak lefitymálóan gondolt rá. Szája kissé előrebiggyent, már most pangott a tüdeje, de pár perce nyomta el a cigarettát. A hüvelykujján lévő köröm körüli részt piszkálta; már rég volt olyan, hogy az arcára kiülő izzadságcseppeket reflektor világította volna meg. Még írni sem írt nagyon, bár néhány agyszüleményét elkezdte papírra vetni. Ho Seok csak azért jött vele, mert mindig megnézi őt fellépés közben, de a vele szemben ülő kis zsúrpubi, róla azt sem tudta, kicsoda és miért volt Ho Seokkal. Okot nem tudott volna mondani, ami miatt nem bírta Jeong Gukot, szimplán rossz napja volt. Még azzal sem szerzett jó pontot, hogy odaadta a vacsoráját, ám mindketten tudták, más lehetősége alig akadt a fiatalabbiknak.
Mellkasa a motor zúgásának ritmusát vette fel, közben a fejében lévő fogaskerekek ütemesen kattogtak, hogy melyik munkáját is adja elő. Ugyanis nem akart nagyon kitárulkozni Jeong Guk előtt, neki semmi köze nincs az ő magánéletéhez. Mégis kénytelen volt olyasmit felmutatni, ami ütős és mindenkit ledöbbent, tudniillik igazán rég volt a Mélypontban. Valahogy nem volt sem ideje, sem kedve az ott lévő társasághoz, bár az a hely olyan volt számára, mint másnak egy pihentető masszás. Gyógyír a hétköznapi mocsok ellen.
- Ho Seok! - szólalt meg Yoon Gi, de az ablakról nem emelte el a tekintetét. - Elfelejtettem pénzt hozni, csak kártya van nálam. Tudsz adni egy ezrest?
- Csak ha fizeted a vacsorámat. - érkezett a válasz.
Ho Seok előretolta magát az ülésen, csípőjét megemelte, hogy előszedhesse a tárcáját. Közben többször is megbökte könyökével a mellette ülő Jeong Gukot, aki nem tulajdonított ennek nagy felelősséget. Azért még megjegyezte magában, hogy igazán beljebb húzhatná a karját. Eléggé kényelmetlenül érezte magát a társaságban, hisz senki sem szólalt meg, még csak nem is néztek egymásra. Azt viszont kínosnak érezte volna, ha ő szólal meg. Talán egy mi a helyzet-re értetlenül kapnák fel a fejüket, majd aztán az egész program alatt nem is fognak hozzá szólni.
A környék, ahol leszálltak gyalog tényleg messze lett volna a kampusztól, de busszal nem volt nagy táv. Yoon Gi persze egyből a legközelebbi dohányzásra kijelölt helyre sietett és elővett egy majdnem teli dobozt. Ho Seok ráérősen ment, mögötte Jeong Guk. Mikor odaértek, a levegőben már hernyókként araszoltak ki az alacsony fiú tüdejéből a füstcsíkok, hogy aztán ködként lebegjen hármójuk felett.
- Ez most miért nem büdös? - szagolt bele a levegőbe Ho Seok. - Mentolos?
- Ja, az. Meg nem is olyan erős a dohány benne. Csökkenti kéne az adagomat, de azért annyira nem, hogy visszaszokjak a körömrágásra.
Jeong Guk nagyon nem értette, miért jobb, ha az ember a körmének csócsálása helyett inkább doboznyi tüdőrákot szív. Igaz, az előbbi sem valami gusztusos dolog, de legalább nem halálos. Ő kicsit távolabb állt Yoon Gitől, de még így is átélhette a passzív cigarettázás örömeit. Követte a két barát eszmecseréjét a gyenge dohány veszélyeiről - de úgy apróbbra vágják, a káros anyagok is kisebbek és több rakódik le a tüdőben -, habár szívesebben nézte a városrészt. Tipikus munkásnegyed volt, rengeteg paneltömbbel, játszótérrel. A Mélypont is valami ifjúsági központ lehetett régebben, amikor még jobban nézett ki, mert eléggé ramatynak tűnt a foghíjas, vörös tégláival és a szocialista realizmusra hajazó ablakokkal, ajtókkal. Szemben pedig leharcolt bolt hirdette mindenféle táblával, hogy akciós a zöld tea. Az üzlet előtti biciklitároló is igencsak rozsdás volt, csupán egy kerékpár vívta haláltusáját az időjárási viszontagságokkal.
A buszmegállóhoz egy piros járat fékezett és egy nagyon magas fiú szökkent le. Körülbelül Yoon Givel lehetett egyidős, legfeljebb egy-két évvel körözhette le. Sárgás árnyalatú szőke haja hátra volt zselézve, de az esőfelhőkkel érkező szél belekapott, pár tincs így visszakerült eredeti helyére. Egyszerű fehér pamutfelsője és világoskék farmernadrág volt rajta, az egyik zsebében valami kerek lapult. Jeong Guknak valahonnan rémlett az illető, de erre csak akkor jött rá, mikor csak pár méterre volt tőlük, láthatta a borostakezdeményét és orrát megcsapta a sör hamisíthatatlan komlószaga. Ő kereste a fénymásolt lapon szereplő fenék tulajdonosát.
- Sziasztok! - köszönt, de leginkább Yoon Gi felé intézte szavait. - Hogy-hogy erre? Csak hallgatózni jössz, vagy valami produkciód lesz mára?
A választ meg sem várta, kezét zsebébe erőszakolva kivette azt a kerek valamit, s Yoon Gi kezébe dobta, aztán már ment is vissza a Mélypont bejáratához, ám még visszakiáltott:
- Inkább almát egyél, mint azt a mérget szívd! - nevetgélt. - Kéz- és lábtörést!
Yoon Gi az utolsó slukknyit is letüdőzte, majd a szemetes csikktartójába ejtette a megmaradt szűrőt. A gyümölcsöt szájához emelte és jókorára nyílt akjakkal csapott le rá, a leve egyből Ho Seokra fröccsent.
A klub tágasnak tűnt, de az alacsonyan helyezkedő plafon nagyon összenyomta a teret. Csupán a pódium feletti rész volt magasabb. A bejáratnál le lehetett adni a kabátokat, táskát, bár szinte soha, senki nem használta. Bal oldalon bárféleség csalogatta a betévedteket, néhányan már a kezdés előtti negyedórában is a poharaktól kopott, fekete pultot támasztotta. A színpadon hosszú asztalnál ült az a férfi, aki nemrég almát adott Yoon Ginek, a mellette lévővel diskurált valamiről, mire hirtelen mindketten felnevettek. A lánynak nyakközépig érő sötét, hullámos haja és széles állkapcsa volt.
Jeong Gukot és Ho Seokot Yoon Gi vezette a kedvenc helyéhez, ahol kitűnően lehet látni a slammerek produkrióját, maguk viszont alig tűnnek ki az árnyékból. Míg a két fiú leült, ő addig a pulthoz ment és rendelt nekik valami italt - csak annyit mondott: hozok nektek üdítőt, ti huppanjatok le. Fogalmuk sem volt, hogy esetleg egy tálcányi Jägerbombot vagy szimpla szénsavas löttyöt, ezért kíváncsian nyújtogatták teknősmód a nyakukat. Közben Ho Seok instrukciókkal látta el a fiatalabbikat:
- Ne kíváncsiskodj majd az előadása után, utálja, ha ismeretlenek kotnyeleskednek az életében. Épp elég nagy áttörés volt, hogy elkezdett fellépni, meg jelen van a helyi slam csoportnál. De majd idővel változni fog, ám ehhez a te aktivitásod is kell, nem pottyan csak úgy a barátságunk az öledbe. Mellesleg remélem, nem valami undorító konyak-kólát hoz ez a félkegyelmű. - fintorgott bele a végébe. - Amúgy bocsi, hogy így elrángattalak. Muszáj volt erőltetnem, tutira nem mentél volna bele. Legközelebb már megkérdezlek.
Jeong Guk alig értette, mint mondott a másik, mert egy nagyobb csapat érkezett a klubba és elég hangosak is voltak. Ám a foszlányokból azért össze tudta rakni Ho Seok közlendőjét. Eléggé közel ült hozzá, térdei szinte súrolták a sajátjait, de nem húzódott hátrébb a tapadós bőrön, csak elbénázta volna.
- Hát, igazából örülök, hogy elhoztatok. Bár ez erős túlzás, mert egy szóval sem figyelmeztettél az egészről. - mondta előrevont vállakkal, amitől eléggé zárkózottnak tűnt.
- Szívesen - mosolygott. - Egyébként mi volt a vécé-elárasztós sztorid?
- Hú! Na, szóval... egy emelettel feljebb mentem a nemrég említettek miatt. Aztán a piszoárnál valaki teljesen pucéran végezte a dolgát. Először azt hittem, éppen recskázik, bár utólag visszagondolva még az is lehet. - dörzsölte meg a tarkóját heherészve.
Nem merte elmondani, hogy a barátja Yoon Gi volt az a valaki. Ha Ho Seok megtudná az egészet, biztosan halálra cikizné vele a másikat, vagy Jeong Gukot szidná le, amiért kavargat. Így inkább nem mesélt részleteket, na, meg remélte, a mellette ülő nem kérdez vissza. Szerencséjére Yoon Gi akkor tért vissza egy-egy Jägerbombbal és sima vízzel.
- Nem tudtam, mit kértek, inkább hoztam többfélét - huppant le Ho Seok mellé. - Jaj, mire kifizettem a nyamvadt kártyával ezeket. Na, de én mentem, ismerkedjetek csak.
Egyikőjük sem marasztalta Yoon Git, legalábbis Jeong Guktól furcsán jött volna ki, ha visszaszólna a már nekik háttal álló fiúnak. Így inkább csak elvette a hűtött ásványvíztől párás és gyöngyöző üveget, s addig görgette ujjai között, hogy nedvességtartalmából veszített és ráncos lett. Ho Seok nem szólt a másikhoz, egyből felhajtotta az italát. Érezte, ahogy az alkohol megmarad a szájpadlásánál és csiklandozza azt, ezért megdörzsölte nyelvével a területet. Az előadások kezdetéig néma csöndben ültek egymás mellett, csak nézték a beszállingózó embereket, a poharaikat, na meg egymást. Mikor már kezdett volna kínossá válni a szituáció, minden lámpa lekapcsolódott, kivéve a bokszfelettiek, a színpadi világítás pedig felerősödött.
A szőke hajú férfi felállt az asztaltól, ahol a többi zsűrivel együtt foglalt helyet. Kissé hunyorgott a vakító fényáradat miatt, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. A közönség egy része fütyülni kezdett, poharát az asztalhoz csapkodta, hogy minél nagyobb hangzavart keltsenek. Ez is valami belsős rítus lehetett, mert az egész zsivaly egy percnél nem tartott tovább, mindenki abbahagyta, néma csönd ült a teremre. Páran rágyújtottak Jeong Guk nagy meglepődésére, hisz ki volt téve egy dohányzást tiltó tábla. A tömeg felett alattomosan húszott szét a füst, elárasztva a helyiséget.
Jobb kezében lévő mikrofont a szájához emelte, azonban egy szót sem szólt, csak fürkészte a néma, sötét teret. Mindenki türelmesen várta őt, mégsem nyíltak ajkai, nem jött belőle egy hang sem ki. Senki nem tudta, mire készül, a feszültséget szinte vágni lehetett volna.
- Csak annyit akartam mondani, hogy még mindig háromezer a fellépési díj! - mondta mély, reszelős hangján, mire a tömeg röhögésben tört ki.
Ugyanis, ha ilyen csendben megy valaki a zsűriktől a mészárszékhez - így hívták az ülőalkalmatosságot, amin a fellépők ültek előadás közben -, akkor iszonyú nagy gáz volt. A közönségből pár arc a pódium bal felére ment, hogy felírhassa a nevét, aztán bedobhassa a pénzt. Abból a listából tevődött össze az est szórakoztató-brigádja, néha véletlenszerű sorrendben hívták a pácienseket, esetleg betűrendben, épp, ahogy a pontozóknak kedve tartotta. Jeong Gukot lenyűgözte a rendszer, az összetartás, ami az egész bagázsra jellemző volt, ahogy kapocs alakult ki a hasonló ízlésű emberek között. Még, ha nem is értett az irodalomhoz, pláne nem a költészethez, de szociológus-palántaként ez a hely kellemes kis dolog lesz. Miután elvitték az irattartóba visszacsomagolt papírost, pár percig kupaktanácsot tartott a zsűri, utána a szőke felpattant, mint akit puskából lőttek volna.
- Hae In! - kiáltott a mikrofonba, majd a listás kezét szemellenzőként a homlokához emelte. - Kim Hae In, hol bújkálsz?
Jeong Gukéktól nem messze ült egy apró termetű, festett hajú lány. Mogyorószín loboncán jócskán látszott a sötét lenövés. Szégyenlősen felállt, mire pulzáló szív ritmusával kezdett a tömeg tapsolni. Felkapta magára a darabokból összefércelt bő pulóverét, esetlenül vállaira kanyarította és gyűrött lapokat szorongatva indult a színpad felé. Nam Joon, a szőke férfi pedig biztató mosolyt küldött Hae In felé, amitől még Jeong Guk is frászt kapna: szemei alatt sötét karikák bizonygatták gyatra alvásszokásait, a bazsalygásra görbülő szájával igencsak perverz tekintete lett.
Mikor szabad utat kapott a mészárszék felé, megszaporázta lépteit, aztán fel is ült rá. Szemeit a lábnyomokkal teli sötét linóleumra emelte, mivel bántotta a fény. Bal combjára simította a papírosokat, aztán elvette a mellette állótól a mikrofont. Ám még nem tartotta a szájához, csak lazán fogta a kezében. Emelkedő-süllyedő vállaiból arra következtetett Jeong Guk, hogy izgul, próbál felkészülni.
- Azt mondod, cseszettül klisés, ha egy filmben rákban, autóbalesetben hal meg valaki.
A közönség megfeszült: mindenki azt várta, hogy valami szerelmi bánatos szöveggel rukkol elő, nem pedig az ember lelkéig hatol a nyers igazsággal. A szavak ritmusosan, lüktetve hagyták el Hae In ajkait, néha lélegzetvételnyi szünetet tartott, majd ugyanolyan szenvedéllyes és alázattal folytatta sorait. Ho Seok szinte látta, ahogy minden nap fordul egyet a matracán, erőt gyűjt magán, aztán kócosan pizsamát főz. Elnyűtt póló van rajta, na, meg egy egyszerű bugyi. Felrak egy kávét főni, majd igazít egyet a sebtében készített kontyán és megnézi a reggeli hírsávot. Közben kitekintget az ablakon, elmélázva.
Már ő nézte a televíziót, már ő ment a csorba bögréért, hogy a barna, gőzölgő italt kiöntse. Csupasz lábai fáztak a nyitott ablakon beáramló esőillatú szellőtől. Aggódott, mert várt valakit. Valakit, aki fontos neki, ám nem jutott eszébe a neve. Ám az egész felesleges, mert tudta, mi történt. Torka összeszorult, mint Hae Innek az ürességtől, a hiánytól, küzdött a feltörekvő könnyek ellen. Gyűlölte ezt az érzést, főleg, hogy nem is az övéi voltak, mégis sajátjának érezte. Azt sem vette észre, mikor már nem hallotta a lány hangját, mintha tulajdon gondolatai törtek volna fel, de a mellette ülő Jeong Guk mocorgása visszarángatta a valóságba.
Hae In szavai késként hasítottak a feszült csendben:
- Már nem várlak. Mert kurvára meghaltál.
Mellkasa a motor zúgásának ritmusát vette fel, közben a fejében lévő fogaskerekek ütemesen kattogtak, hogy melyik munkáját is adja elő. Ugyanis nem akart nagyon kitárulkozni Jeong Guk előtt, neki semmi köze nincs az ő magánéletéhez. Mégis kénytelen volt olyasmit felmutatni, ami ütős és mindenkit ledöbbent, tudniillik igazán rég volt a Mélypontban. Valahogy nem volt sem ideje, sem kedve az ott lévő társasághoz, bár az a hely olyan volt számára, mint másnak egy pihentető masszás. Gyógyír a hétköznapi mocsok ellen.
- Ho Seok! - szólalt meg Yoon Gi, de az ablakról nem emelte el a tekintetét. - Elfelejtettem pénzt hozni, csak kártya van nálam. Tudsz adni egy ezrest?
- Csak ha fizeted a vacsorámat. - érkezett a válasz.
Ho Seok előretolta magát az ülésen, csípőjét megemelte, hogy előszedhesse a tárcáját. Közben többször is megbökte könyökével a mellette ülő Jeong Gukot, aki nem tulajdonított ennek nagy felelősséget. Azért még megjegyezte magában, hogy igazán beljebb húzhatná a karját. Eléggé kényelmetlenül érezte magát a társaságban, hisz senki sem szólalt meg, még csak nem is néztek egymásra. Azt viszont kínosnak érezte volna, ha ő szólal meg. Talán egy mi a helyzet-re értetlenül kapnák fel a fejüket, majd aztán az egész program alatt nem is fognak hozzá szólni.
A környék, ahol leszálltak gyalog tényleg messze lett volna a kampusztól, de busszal nem volt nagy táv. Yoon Gi persze egyből a legközelebbi dohányzásra kijelölt helyre sietett és elővett egy majdnem teli dobozt. Ho Seok ráérősen ment, mögötte Jeong Guk. Mikor odaértek, a levegőben már hernyókként araszoltak ki az alacsony fiú tüdejéből a füstcsíkok, hogy aztán ködként lebegjen hármójuk felett.
- Ez most miért nem büdös? - szagolt bele a levegőbe Ho Seok. - Mentolos?
- Ja, az. Meg nem is olyan erős a dohány benne. Csökkenti kéne az adagomat, de azért annyira nem, hogy visszaszokjak a körömrágásra.
Jeong Guk nagyon nem értette, miért jobb, ha az ember a körmének csócsálása helyett inkább doboznyi tüdőrákot szív. Igaz, az előbbi sem valami gusztusos dolog, de legalább nem halálos. Ő kicsit távolabb állt Yoon Gitől, de még így is átélhette a passzív cigarettázás örömeit. Követte a két barát eszmecseréjét a gyenge dohány veszélyeiről - de úgy apróbbra vágják, a káros anyagok is kisebbek és több rakódik le a tüdőben -, habár szívesebben nézte a városrészt. Tipikus munkásnegyed volt, rengeteg paneltömbbel, játszótérrel. A Mélypont is valami ifjúsági központ lehetett régebben, amikor még jobban nézett ki, mert eléggé ramatynak tűnt a foghíjas, vörös tégláival és a szocialista realizmusra hajazó ablakokkal, ajtókkal. Szemben pedig leharcolt bolt hirdette mindenféle táblával, hogy akciós a zöld tea. Az üzlet előtti biciklitároló is igencsak rozsdás volt, csupán egy kerékpár vívta haláltusáját az időjárási viszontagságokkal.
A buszmegállóhoz egy piros járat fékezett és egy nagyon magas fiú szökkent le. Körülbelül Yoon Givel lehetett egyidős, legfeljebb egy-két évvel körözhette le. Sárgás árnyalatú szőke haja hátra volt zselézve, de az esőfelhőkkel érkező szél belekapott, pár tincs így visszakerült eredeti helyére. Egyszerű fehér pamutfelsője és világoskék farmernadrág volt rajta, az egyik zsebében valami kerek lapult. Jeong Guknak valahonnan rémlett az illető, de erre csak akkor jött rá, mikor csak pár méterre volt tőlük, láthatta a borostakezdeményét és orrát megcsapta a sör hamisíthatatlan komlószaga. Ő kereste a fénymásolt lapon szereplő fenék tulajdonosát.
- Sziasztok! - köszönt, de leginkább Yoon Gi felé intézte szavait. - Hogy-hogy erre? Csak hallgatózni jössz, vagy valami produkciód lesz mára?
A választ meg sem várta, kezét zsebébe erőszakolva kivette azt a kerek valamit, s Yoon Gi kezébe dobta, aztán már ment is vissza a Mélypont bejáratához, ám még visszakiáltott:
- Inkább almát egyél, mint azt a mérget szívd! - nevetgélt. - Kéz- és lábtörést!
Yoon Gi az utolsó slukknyit is letüdőzte, majd a szemetes csikktartójába ejtette a megmaradt szűrőt. A gyümölcsöt szájához emelte és jókorára nyílt akjakkal csapott le rá, a leve egyből Ho Seokra fröccsent.
A klub tágasnak tűnt, de az alacsonyan helyezkedő plafon nagyon összenyomta a teret. Csupán a pódium feletti rész volt magasabb. A bejáratnál le lehetett adni a kabátokat, táskát, bár szinte soha, senki nem használta. Bal oldalon bárféleség csalogatta a betévedteket, néhányan már a kezdés előtti negyedórában is a poharaktól kopott, fekete pultot támasztotta. A színpadon hosszú asztalnál ült az a férfi, aki nemrég almát adott Yoon Ginek, a mellette lévővel diskurált valamiről, mire hirtelen mindketten felnevettek. A lánynak nyakközépig érő sötét, hullámos haja és széles állkapcsa volt.
Jeong Gukot és Ho Seokot Yoon Gi vezette a kedvenc helyéhez, ahol kitűnően lehet látni a slammerek produkrióját, maguk viszont alig tűnnek ki az árnyékból. Míg a két fiú leült, ő addig a pulthoz ment és rendelt nekik valami italt - csak annyit mondott: hozok nektek üdítőt, ti huppanjatok le. Fogalmuk sem volt, hogy esetleg egy tálcányi Jägerbombot vagy szimpla szénsavas löttyöt, ezért kíváncsian nyújtogatták teknősmód a nyakukat. Közben Ho Seok instrukciókkal látta el a fiatalabbikat:
- Ne kíváncsiskodj majd az előadása után, utálja, ha ismeretlenek kotnyeleskednek az életében. Épp elég nagy áttörés volt, hogy elkezdett fellépni, meg jelen van a helyi slam csoportnál. De majd idővel változni fog, ám ehhez a te aktivitásod is kell, nem pottyan csak úgy a barátságunk az öledbe. Mellesleg remélem, nem valami undorító konyak-kólát hoz ez a félkegyelmű. - fintorgott bele a végébe. - Amúgy bocsi, hogy így elrángattalak. Muszáj volt erőltetnem, tutira nem mentél volna bele. Legközelebb már megkérdezlek.
Jeong Guk alig értette, mint mondott a másik, mert egy nagyobb csapat érkezett a klubba és elég hangosak is voltak. Ám a foszlányokból azért össze tudta rakni Ho Seok közlendőjét. Eléggé közel ült hozzá, térdei szinte súrolták a sajátjait, de nem húzódott hátrébb a tapadós bőrön, csak elbénázta volna.
- Hát, igazából örülök, hogy elhoztatok. Bár ez erős túlzás, mert egy szóval sem figyelmeztettél az egészről. - mondta előrevont vállakkal, amitől eléggé zárkózottnak tűnt.
- Szívesen - mosolygott. - Egyébként mi volt a vécé-elárasztós sztorid?
- Hú! Na, szóval... egy emelettel feljebb mentem a nemrég említettek miatt. Aztán a piszoárnál valaki teljesen pucéran végezte a dolgát. Először azt hittem, éppen recskázik, bár utólag visszagondolva még az is lehet. - dörzsölte meg a tarkóját heherészve.
Nem merte elmondani, hogy a barátja Yoon Gi volt az a valaki. Ha Ho Seok megtudná az egészet, biztosan halálra cikizné vele a másikat, vagy Jeong Gukot szidná le, amiért kavargat. Így inkább nem mesélt részleteket, na, meg remélte, a mellette ülő nem kérdez vissza. Szerencséjére Yoon Gi akkor tért vissza egy-egy Jägerbombbal és sima vízzel.
- Nem tudtam, mit kértek, inkább hoztam többfélét - huppant le Ho Seok mellé. - Jaj, mire kifizettem a nyamvadt kártyával ezeket. Na, de én mentem, ismerkedjetek csak.
Egyikőjük sem marasztalta Yoon Git, legalábbis Jeong Guktól furcsán jött volna ki, ha visszaszólna a már nekik háttal álló fiúnak. Így inkább csak elvette a hűtött ásványvíztől párás és gyöngyöző üveget, s addig görgette ujjai között, hogy nedvességtartalmából veszített és ráncos lett. Ho Seok nem szólt a másikhoz, egyből felhajtotta az italát. Érezte, ahogy az alkohol megmarad a szájpadlásánál és csiklandozza azt, ezért megdörzsölte nyelvével a területet. Az előadások kezdetéig néma csöndben ültek egymás mellett, csak nézték a beszállingózó embereket, a poharaikat, na meg egymást. Mikor már kezdett volna kínossá válni a szituáció, minden lámpa lekapcsolódott, kivéve a bokszfelettiek, a színpadi világítás pedig felerősödött.
A szőke hajú férfi felállt az asztaltól, ahol a többi zsűrivel együtt foglalt helyet. Kissé hunyorgott a vakító fényáradat miatt, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. A közönség egy része fütyülni kezdett, poharát az asztalhoz csapkodta, hogy minél nagyobb hangzavart keltsenek. Ez is valami belsős rítus lehetett, mert az egész zsivaly egy percnél nem tartott tovább, mindenki abbahagyta, néma csönd ült a teremre. Páran rágyújtottak Jeong Guk nagy meglepődésére, hisz ki volt téve egy dohányzást tiltó tábla. A tömeg felett alattomosan húszott szét a füst, elárasztva a helyiséget.
Jobb kezében lévő mikrofont a szájához emelte, azonban egy szót sem szólt, csak fürkészte a néma, sötét teret. Mindenki türelmesen várta őt, mégsem nyíltak ajkai, nem jött belőle egy hang sem ki. Senki nem tudta, mire készül, a feszültséget szinte vágni lehetett volna.
- Csak annyit akartam mondani, hogy még mindig háromezer a fellépési díj! - mondta mély, reszelős hangján, mire a tömeg röhögésben tört ki.
Ugyanis, ha ilyen csendben megy valaki a zsűriktől a mészárszékhez - így hívták az ülőalkalmatosságot, amin a fellépők ültek előadás közben -, akkor iszonyú nagy gáz volt. A közönségből pár arc a pódium bal felére ment, hogy felírhassa a nevét, aztán bedobhassa a pénzt. Abból a listából tevődött össze az est szórakoztató-brigádja, néha véletlenszerű sorrendben hívták a pácienseket, esetleg betűrendben, épp, ahogy a pontozóknak kedve tartotta. Jeong Gukot lenyűgözte a rendszer, az összetartás, ami az egész bagázsra jellemző volt, ahogy kapocs alakult ki a hasonló ízlésű emberek között. Még, ha nem is értett az irodalomhoz, pláne nem a költészethez, de szociológus-palántaként ez a hely kellemes kis dolog lesz. Miután elvitték az irattartóba visszacsomagolt papírost, pár percig kupaktanácsot tartott a zsűri, utána a szőke felpattant, mint akit puskából lőttek volna.
- Hae In! - kiáltott a mikrofonba, majd a listás kezét szemellenzőként a homlokához emelte. - Kim Hae In, hol bújkálsz?
Jeong Gukéktól nem messze ült egy apró termetű, festett hajú lány. Mogyorószín loboncán jócskán látszott a sötét lenövés. Szégyenlősen felállt, mire pulzáló szív ritmusával kezdett a tömeg tapsolni. Felkapta magára a darabokból összefércelt bő pulóverét, esetlenül vállaira kanyarította és gyűrött lapokat szorongatva indult a színpad felé. Nam Joon, a szőke férfi pedig biztató mosolyt küldött Hae In felé, amitől még Jeong Guk is frászt kapna: szemei alatt sötét karikák bizonygatták gyatra alvásszokásait, a bazsalygásra görbülő szájával igencsak perverz tekintete lett.
Mikor szabad utat kapott a mészárszék felé, megszaporázta lépteit, aztán fel is ült rá. Szemeit a lábnyomokkal teli sötét linóleumra emelte, mivel bántotta a fény. Bal combjára simította a papírosokat, aztán elvette a mellette állótól a mikrofont. Ám még nem tartotta a szájához, csak lazán fogta a kezében. Emelkedő-süllyedő vállaiból arra következtetett Jeong Guk, hogy izgul, próbál felkészülni.
- Azt mondod, cseszettül klisés, ha egy filmben rákban, autóbalesetben hal meg valaki.
A közönség megfeszült: mindenki azt várta, hogy valami szerelmi bánatos szöveggel rukkol elő, nem pedig az ember lelkéig hatol a nyers igazsággal. A szavak ritmusosan, lüktetve hagyták el Hae In ajkait, néha lélegzetvételnyi szünetet tartott, majd ugyanolyan szenvedéllyes és alázattal folytatta sorait. Ho Seok szinte látta, ahogy minden nap fordul egyet a matracán, erőt gyűjt magán, aztán kócosan pizsamát főz. Elnyűtt póló van rajta, na, meg egy egyszerű bugyi. Felrak egy kávét főni, majd igazít egyet a sebtében készített kontyán és megnézi a reggeli hírsávot. Közben kitekintget az ablakon, elmélázva.
Már ő nézte a televíziót, már ő ment a csorba bögréért, hogy a barna, gőzölgő italt kiöntse. Csupasz lábai fáztak a nyitott ablakon beáramló esőillatú szellőtől. Aggódott, mert várt valakit. Valakit, aki fontos neki, ám nem jutott eszébe a neve. Ám az egész felesleges, mert tudta, mi történt. Torka összeszorult, mint Hae Innek az ürességtől, a hiánytól, küzdött a feltörekvő könnyek ellen. Gyűlölte ezt az érzést, főleg, hogy nem is az övéi voltak, mégis sajátjának érezte. Azt sem vette észre, mikor már nem hallotta a lány hangját, mintha tulajdon gondolatai törtek volna fel, de a mellette ülő Jeong Guk mocorgása visszarángatta a valóságba.
Hae In szavai késként hasítottak a feszült csendben:
- Már nem várlak. Mert kurvára meghaltál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése