Ha egy író elé ültetnének pár embert, és azt mondanák a kedves művésznek: most valamelyikőjükről kéne összehozni egy regényt, esetleg egy novellát, holtbiztos, hogy nem Min Yoon Gira esne a választása.
Ugyanis ideje nagy részét munkahelyének és foglalkozásának szentelte. A helyi erdészetnél naphosszat intézte az ütemterveket, esetleg átnyálazta a heti vadejtésről szóló listát. Mérnökként jóval kevesebbet volt terepen, általában a monitor előtt görnyedt Excel-táblázatokat, diagrammokat pásztázva. Néha eléggé unta ezt, de ezt nem bánta, hisz nem az a tipikus markáns testfelépítéssel rendelkező férfi, mint az erdészek nagyja. Neki sokkal több erőt kellett kifejteni például egy vaddisznó megnyúzásához, mint másoknak.
Pár perccel előbb ment el a szomszédos utcában lakó kissé bolond öregember, akit már megint ki kellett okítania: az erdőben talált agancsokat még mindig nem lehet hátizsákba, sőt, sehova sem dugni, főleg nem hazavinni. Számtalanszor gyűlt már meg a tatával a baja az eléggé sajátos észjárása miatt. Persze a faluban mindenki ismert mindenkit, így a hóbortos öreget sosem rángatták meg az ilyenekért.
Kimerülten roskadt le a kopott lakkozású csipketerítős asztalhoz. A szobának az okkersárga árnyalata hidegebbe csapott át a kintről érkező, függöny által megszűrt szürkés fénytől. Ahogyan a fátyolszerű anyagon átnézett, vékony, rezes csillogású keretbe foglalt szemüvege tejes ködbe borult, ám ovális lencséjében egy őszapó tükröződött. Nyilván az eső elől bújt be a tiszafenyő oltalmazó tűlevelei közé.
Yoon Gi borzas, ősz szálakkal tarkított hajába túrt, s lustán, félig lehunyt szemhéjakkal nézte az apró madarat. Szinte érezte, hogy az ázott, tollas fickó egyenesen rá mered fekete gombszemeivel, mire visszabámult rá.
Esküszöm, megkergültem. Nem vagyok én Dolittle, efféle gondolatok cikáztak fejében. Eléggé fáradt volt, mivel tegnap este pár hűtött sör társaságában nézett valamiféle többrészes filmet a római császárokról. A gyengéje volt az európai ókor, minden lehetséges könyvet, mozgóképet beszerzett, ami csak fellelhető. Még ha saját, kilencéves lányát nem tudta a Római Birodalmas mániája alá vonni, állatorvos ismerősének gyereke annál inkább vevő volt rá. Igaz, Jin Soo már aligha volt gyereknek nevezhető, mivel lassan már a húszat rúgta.
Körülbelül háromnegyed óra múlva Yoon Ginek jelenése volt egy hamarosan vadászengedéllyel büszlélkedhető fiatalemberrel. Felajánlotta neki, hogy párszor gyakorolhatnak nyomot olvasni, lőni, esetleg a másik figyelheti a mestert munka közben. Még indulás előtt a hűtőházakhoz ment egyet rágyújtani, közben igyekezett nem eláztatni a haját és ruháit, ugyanis arra még ráér. Benti cipőjét átvette a vékonybélésű gumicsizmára, így bátran lépkedhetett bármerre, zoknija, nadrágjának egy része úgysem lesz nedves.
Szerette az eső és föld illatának keverékét, ahogyan a két dolog még az üde növényeket is bukéjuk kibocsátására késztették. Megnyugtatta a levelekre, ereszhez koppanó cseppek, a halkuló-felerősödő madárcsicsergés és a távoli autóúton elhaladó kocsik hangjának szimfóniája. A környezete annyira csendes volt, hogy hallotta a cigaretta parazsának fojtott ropogását.
A vadászoknál babonásabb ember alig akad, ám Yoon Gi csak megszokásból kerülte az asszonyokkal teli főépületet. Igaz, így útja az autóig hosszabbra sikeredett, de legalább senki sem hüledezett sáros lábnyomai után. Haját, vízleperegtetős széldzsekijét bőven megáldotta az ég jópár kövér cseppel. Sötét, ősz tincsekkel tarkított haja homlokára simult, a hullámok benne karakteresebbek lettek. Még harminc sem volt, de az idő előtt megjelenő szálakat apjától örökölte.
A fiú tulajdonképpen nem valami nagy vadász-alkat, annál inkább buzgóbb. Nagy vehemenciával állapította meg a lábnyomok tulajdonosait, de olyannyira, hogy hatból négyszer Yoon Ginak vissza kellett rángatnia a másikat, nehogy eltapossa a vizsgaalanyokat. Ügyetlen és szétszórt volt, nem egyszer zúgott bele majdnem a jókora pocsolyákba. Aznap Yoon Gi nem tervezett lőni, azonban mégis az anyósülésen lapult öreg bajtársa. A fiatal fiúra nem merte bízni a fegyver hurcolását, nehogy véletlen ágyékon lője magát, vagy valami, inkább maga sietett vissza érte.
Miután hátán a puskával felmászott a nyirkos, mohás-zuzmos létrán a lesre, beletörölte a piszkot a nadrágjába. A fiú csendesen üldögélt a rögzített lécre, s nyakát nyújtogatva nézte a látszólag alvó erdőt. Igenis élt és ébren volt a természet, csak oda kellett figyelni, nem elég a szimpla kukucskálás. Ha eléggé kinyitotta az ember a füleit - márpedig Yoon Gi ifjú társának bőven jutott belőle - , hallgatta az otthon maradt madarak üzeneteit és a közelben lopakodó patás dobogását, az avar zizzenéseit, ahogy a kecses állat próbál csendben ellógni a vadászok elől.
Már jó félórája nézték az esőtől csillogó lombkorona-tömeget, a széltől néha-néha zörgő aljnövényzetet, s a homályba burkolózó erdőt, várva a mai becserkészendő vadra. A Yoon Gi mellett ülő izgatottságától eleinte minden nagyobb, hangosabban a les tetejének csapódó csepptől összerezdült. A tapasztalt vadász ezt megmosolyogta, a fiatalkori emlékeit idézte. Amikor remegő gyomorral és torkába fel-felugráló szívvel markolta mellkasa alatt lévő földet. Az volt élete első sikeres vadejtése, ám tizenegy év után már nem éppen zöldfülű, de még manapság is megesett vele, hogy időnként izzadó kezekkel veszi kézbe puskáját.
Társa böködésére zökkent vissza a valóságba Yoon Gi, ekkor vette észre azt a bakot, amit már hetek óta nézegetett, azonban sosem lőtt rá. Most is csak reflexből szegezte a csövet az őz irányába.
A kecses koronás rázogatta a fejét, mintha élősködőkkel viaskodna, vagy nem túl nagy agancsaival kérkedne. Majd egyenesen Yoon Gira pillantott megvetően. Nem, nem szimplán a lest, vagy a puskát mustrálta, hanem mintha egyenesen a távcsövön keresztül üldözője szemébe nézett volna. Ő csak azért is kibiztosította a fegyverét, felhúzta a rögtönzőt, s az állatnak azon részére célzott, ahol a tüdejét vélte, hogy kíméletes halála legyen neki. Még hallja a mögötte ülő fiú akadozó lélegzetét, ahogyan megcsikordul a bakancsának talpa a nedves padlón, aztán meghúzza a ravaszt. Az adrenalin vérét felpezsdítve száguldozott ereiben, torka összeszorult, a szájában lévő nyál összecsomózva csúszkált. Az erdő is mintha csak a végkimenetelt várta volna: az idő megállt a fák között, a madarak megszűntek csiripelni.
Yoon Gi visszhangzó dörrenésre és még vergődő őzbakra számított, ehelyett csak egy halk kattanás lógott a levegőben. A rögtönző visszapattant a helyére, a fegyver gazdája ellen fordult. Talán érezte Yoon Gi elhatározatlanságát? Mindenesetre az állat a pillanatnyi szünetet kihasználva próbált elillanni, azonban Yoon Gi nem akart megszégyenülni a fiú előtt, sem kudarccal együtt hazamenni. Halk sóhajtás után ismét kibiztosította a fegyvert, de a rögtönzőt már nem tudta meghúzni, mert hangos csattanást hallott. A fák visszaverték a pár száz méterrel arrébb eldörrenő puska hangját. Mire Yoon Gi megint a távcsőbe nézett volna, az őz már rég eltűnt a bozótosban.
ஃ
Yoon Gi este kedvtelenül, fürdés nélkül, esőáztatta ruhával nyúlt el a kanapén. Már annyi méltóságot sem érzett magában, hogy levesse gönceit és úgy bújjék ágyba. A televíziót még bekapcsolta, de azt sem tudta követni, milyen csatornát nézett éppen. Nem értette, miért hagyta cserben tudása és fegyvere. Na, meg azt sem, ki vadászhatott ugyanazon a környéken. Mikor felírta magát a bőrkötéses könyvbe Tae Hyunggal együtt, más nevet nem látott aznapra. Mivel holnap már nem kellett bemennie dolgozni, így úgy döntött, majd holnap felhívja felettesét az ügy miatt. Már megint elszabadultak az orvvadászok?
Mellkasában ott tátongott a sikertelen vadászat utáni üresség, s emiatt kicsit egyhangúbbnak is látta lakását, ami viszont igazán bájos és otthonos volt. A konyhájában kopott, színes rongyszőnyegek tűrték a lábakat, tappancsokat - már ha volt állat, aki tapossa -, a hatalmas, sarokvédővel felszerelt asztal pedig mindenféle természeti viszontagságot túlélne, hisz nagybátyja sosem adott ki kezei közül rossz bútort. A nappaliban régebbi családi- és vadászfotók lógtak a falon, s mindenhol vadállatokból készült használati tárgyak. Yoon Gi kedvencei a szarvasbőr párnák voltak, de ahhoz alig nyúlhatott bárki is, annyira féltette őket. Ám most épp azokat gyűrte maga alá félálomban és nyálazta őket össze.
A kanapé mellett lévő kisasztalon csörögni kezdett a telefon, mire Yoon Gi kómásan felriadt, s ahogy előre húzta magát karjaival, majdnem lefejelte a Tiffany lámpabúrát.
- Halló. - hangja mélyebb, rekedtebb volt, mint szokott.
- Szia! - Seok Jin kissé idegesen köszönt bele a kagylóba. - Van egy kis gáz, amit a rendelőben nem tudok elintézni. Lehetne nálad? Csak tudom, te nem vernéd ki a balhét.
Yoon Gi még kótyagos volt, de barátja aggodalmas mondatai után egyből kijózanodott álmosságából. Alig tudott valamit kinyögni, mégis várta a választ.
- Itt vagy, Yoon Gi?
- Persze. Mondd, mi a helyzet amúgy? Mit nem tudsz megcsinálni a rendelőben? - összehúzott szemöldökkel indult meg a hálója felé, hogy legalább ruhát váltson.
A háttérzajból leszűrve Seok Jin autóban ült és úton volt felé. Válla és füle közé szorított telefonnal kapkodott ki pár kifakult melegítőt, aztán fél kézzel magára kapkodta, közben mondták az instrukciókat:
- Majd megtudod, de mindjárt leraklak, így esélytelen normálisan vezetni. - pár keresetlen szó kíséretével szidta a falubéli utakat. - Szedj le mindent arról a bombabiztos asztalról, meg keress valami helyet, ahol biztonságban tud pihenni egy nagyobb állat. Kérlek, Yoon Gi!
Ezután Yoon Gi már csak a fülébe harsogó szaggatott búgást hallhatta. Miután átrángatta a pulóvert a nyakán, fél pár zokniban szaladt a konyhába, s pár mozdulattal minden rajta lévő kacatot átdobált a kanapéra. A garázsból kiállt a platós autójával olyan helyre, ahol nem akadályozhatja érkező barátját a parkolásban, ám onnan már semmit sem kellett kipakolni, ami veszélyt jelenthetne egy állatra. Odakészített egy vödör vizet, ha netalán tényleg nála fog vendégeskedni egy állat. Először csak remélte, hogy a "nagyobb állat" valami részeg ismerős, de azt Seok Jin nem rendelőben intézné.
Pár perccel később állatorvos ismerőse be is kanyarodott a murvás mellékútra, a Toyota tundrájának halszemhez hasonlítható reflektora majd kicsapta Yoon Gi szemét, olyan erős fénye volt. A platón Jin Soo guggolt, egyik kezét nem láthatta, másikkal görcsösen markolta az autó fémjét. Seok Jin még le sem fékezett, a lány már ki is nyitotta a zárat és intett Yoon Ginek, hogy jöjjön.
- Mikor bográcsozásból pakoltunk össze, tudod a fedett izénél. Mire eszeveszett hangzavarral közeledett felénk valami. - hadovált össze mindent lihegve. - Erre megjelent ő, marhára vérzett, apu is eléggé bepánikolt, de valami szorítókötés-félét sikerült összehoznia.
Seok Jin máris a platóra ugrott, arra kérte Yoon Git, hogy segítsen becipelnie ugyanazt a bakot, amit még délután akart elejteni. Ledermedten nézte a véres rongykupacot és kötést. Valaki eszméletlenül rondán lőtt bele. De megfogta a nagy vásznat, aztán minden izmát működésbe hozva cipelte be Jin segítségével a konyhába. Ott letették a kába vadat a földre, hogy egy szusszanásnyi szünet után ismét megerőltessék magukat.
- Átment rajta a golyó, vagy még benne van? - más nem is jutott eszébe.
- Nem, erről is lenne szó. A rendelőbe nem vihetném, túl sokan járnak azon a környéken még így is, eléggé nagy bajban lennénk, hiába nem mi tettük.
Jin Soo behozta apjának a táskáját és egy fém dobozt. Seok Jin orvosokhoz méltó higgadtsággal kezdett munkához. Kért egy villanyborotvát, így adva munkát a konyhabútort tehetetlenül támasztó Yoon Ginek. Rögtönzött bemosakodás után húzott egy elefántcsont színű gumikesztyűt, s előkészítette az eszközöket, a beteggel együtt a műtétre.
Yoon Gi mindig is csodálattal nézett az idősebb férfire, ahogy csodát művelt pár ezüstösen csillogó fémmel és aranyat érő kezeivel. Szinte fel sem fogta, miként játszik a másik istent. Miután Seok Jin végzett a beavatkozással, gondosan becsomagolta a golyót egy lezárható zacskóba és szimplán zsebre vágta. Nyakig véresen, mindenféle nedvekkel borítva dőlt el a hűvös kövön, az erős neonfényben flitterként csillogott rajta a megannyi izzadtságcsepp.
- Vettem tőle vért. - motyogta a mellette törökülésben elhelyezkedő Yoon Ginek. - Reggel futtatok egy gyors tesztet, aztán átömlesztést kap. Az éjszakát még úgy, ahogy bírni fogja. Szól Jin Soonak, hogy készítsen elő a garázsban valami vackot a tisztelt páciensnek, mert én innen fel nem kelek.
Yoon Gi sokktól zsibbadt végtagokkal feltápászkodott barátja mellől, hogy szóljon Jin Soonak, aki tüstént eszkábált viszonylag meleg fészket a baknak, utána szelíd mosollyal az arcán simogatta az eszméletlen állatot. Göcsörtös rózsája körül többször is járt apró ujjaival, hisz mindig is tisztelte az efféle állatokat.
ஃ
Az éjszaka alatt többször is felriadt, fülelt, nehogy valamit randalírozzon kint a garázsban nyugvó állat. Maximum csak a magasban lévő festékes dobozokat dönthette volna le, esetleg a fejébe húzhatta a szúrós pokrócok egyikét. De egy mukkot sem hallott a melléképület felől, s nyugodtan aludt vissza.
Reggel a szokásosnál nagyobb hullámok voltak a hajában, mivel tegnap nem mosta meg az esőzés után. Szemei duzzadtak, karikásak voltak, ezt vízzel próbálta enyhíteni. Valamikor éjjel levette ruháját, csak boxer és kifakult, hígítófoltos felső volt rajta. Kótyagosan lépkedett a tűzhelyig, ahol az igazi, régi kotyogós főzőben tett oda kávénak valót. Közben átkozta magát, hogy napokkal ezelőtt valahova elrejtette a mamuszát, viszont zoknit lusta volt húzni, így maradt az egymásra rakott lábak melegítése. Miután kiöntötte a kávét, a mindenes szekrényből kivett valami nyúltápot - pár hónapja terveztek a lányával egy nyulat, mindent előkészítettek, de nem lett belőle semmi, a cuccok viszont maradtak. Mikor szórakozottságában még egy almát is hozzácsapott az őz-úr reggelijéhez, iszonyú robajra figyelt fel a garázs felől. A csészét az asztalra csapva, szőnyegeken csúszkálva szaladt ki mezítláb. Mire kinyitotta a kulcsra zárt ajtót, a bent lévő zaj a tetőre hágott. A helyiségben apró cafatokban terültek szét a pléddarabkák, néhol vércseppek, az egyik sarokban pedig megtalálta a kötést, amit oly gondosan helyezett fel Seok Jin. A legmeglepőbb mégis az őzbak volt. Vagyis a hiánya, ugyanis a garázsban egy anyaszült meztelen fiún kívül senki sem volt.
Ez lehetetlen!, gondolta. Hisz még kulcsra zárta az ajtót, az ablakok még csak nem is nyithatók, ám egyet sem törtek be.
A fiú riadt tekintetét Yoon Gire emelte, majd tőle a legtávolabb pontra húzódott. Láthatóan ő jobban megilletődött, mint maga a házigazda. Fejéről két kisebb csíkban futott le a vér, azonban a lőtt seben lévő varratnak semmi baja nem volt. Tejfehér bőrén cinóber-árnyalatú foltok voltak, s finom szerkezetű keze is az éltető nedvben fürdött. Hosszú, csapzott haja szénaboglyaként állt szanaszét. A fiú viszont szemmel láthatóan nem amiatt volt riadt, mert valaki látja pucér testét, hanem az illető közel volt hozzá és belépett a territóriumába. Egy hím nemű volt a territóriumában.
Yoon Gi majdnem tincseit tépkedve, sikoltozva futott volna vissza az ágyba, hogy ez csak egy nevetségesen rossz vicc, egy álom, aztán mire ismét felébred, a fiúnak nyoma sincs, csak a békésen pihengető őzbak várja a pokróckupac tetején. Tényleg kiment a garázsból és tényleg rázárta a meztelenre az ajtót. Gondolta, készít ételt neki, hátha addigra elillan a béna hallucinációja, aztán már csak a bak előtt válik nevetségessé a villásreggeli miatt.
Egy kopott teflonserpenyőbe öntötte a sajttal, sóval éj tejjel felöntött tojásokat rántotta gyanánt, tányérra tette, pár pillanattal később pedig fél kézzel nyitotta ki ismét az ajtót.
- Ezt nem hiszem el! - nyögött fel fájdalmasan, s a földre ejtette a reggelit, ami csörögve törött szét.
A fiú nem zavartatva magát, extra nagy terpeszben, mindent mutatva ült a hideg betonon és marékra, esetleg fejét a nagy zacskóba dugva ette a zöldes színű nyúltápot. Fogai között csak úgy ropogott a szénakészítmény, a zaj betöltötte az egész helyiséget. Yoon Gi hisztérikusan felnyögve az ajtófélfába verte fejét. A srác láthatóan nem zavartatta magát, bár azért még fülelt a másik miatt. Yoon Gi megelégelte ezt az eszetlen képzelgést, óvatosan a fiú felé lépkedett, aki fenekét felhorzsolva araszolt hátra, de nem aggódott miatta, fel sem szisszent.
- Hadd nézzem azt a sebet. - nyúlt Yoon Gi felé.
A fiú riadt tekintette legyintette a mérnök felé a kezét, hosszú, piszkos körmeivel végigszántotta a másikat (Ejj, még tetanuszos leszek, hagyd már abba!). Erre Yoon Gi megunva a játékot, megragadta a karját, lefogta, s szabad ujjaival finoman elsimította a sebek vélt helyéről a tetemes hajmennyiséget. Az egyik oldalon hiányzott egy jókora bőr, a másikon pedig egy őz rózsája volt.
Megjegyzés: Hozzám nagyon közel áll az erdő, az erdészet és a vadászat. Sokat morfondíroztam, hogy publikáljam-e eme gondolataimat, de a végén határozott igenre voksoltam. Remélem, tetszik(:
Eleinte sooookkal rövidebbre terveztem, de ahogy írtam és írtam, rájöttem: egy szösszenetnyi novellánál többet ér ez az agyérgörcs. Bármilyen kérdésed van, nyugodtan sikíts akár itt, akár facebookon!(:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése